A tokiói Kútfő hévvonal (1)

- úti rajz és napló -




1. FANYAR-VÖLGY - 2001. VI. 3.

Az utasok türelmetlen szeme előtt a tengerben visszatükröződő napfényben felbukkan a part, amely még messzi, bizonytalan távolságban van - az óriásposzteren. Sportos fiúk a csónakházból épp kiemelték a szörföt, s a deszkaépület pultjának támaszkodva szívnak egy pihekönnyű slukkot. Az idén a pacsirta cigarettát, a Lark-ot hirdetik, ami helybeli kiejtéssel így hangzik: rák.
Ha megállsz itt a peronon, rizsföldek béka-szimfóniáját, tücskök és kabócák hangját - nem hallhatod. Halványszürke, sterilen tiszta csarnok. Az emeleten, áruház fölött áll a vonatunk. Ibolya és orgona színű csík díszítette, ezüst kocsik gyűjtik magukba az utasokat. A fölöttünk lévő szinteken éttermek, kávéházak, üzletek és húsz emeletnyi szálloda.
A huszonötödik emelet körbefutó üvegfalán át a végenincs, megszokhatatlanul tágas keleti főváros épülettengerére látni, mely fölött most az esős évszak felhői lomhálkodnak. Ha onnan, az állomásépület felső szintjéről pillantunk le: játékvonatok futnak be alánk, játék autópályák, messze alattunk egy nyolcemeletes ház tetején kézilabdapálya, amott a mélyben egy planetárium kupolája; parányi sietők a zebrarendszeren, és várakozók a kutya szobor közelében, a híres találkahelyen, e tokiói Moszkva-téren.
Fanyar-Völgy a középpont nélküli Tokió belvárosainak egyike. Ágasbogas utcák a magasházak alatt, fiatalok divatos negyede. Kétségkívül völgy, bár nem csak a cserzett, füstös, fanyar ízlésé. A Kútfő hévvonal egy nyugatabbra eső negyeddel köti őt össze.
Vonatunk vezetője tip-top műszerfal előtt áll pilótafülkéjében; maga elé akasztja a bőrtokba épített, zsebórával ellátott menetlevelet; s induláskor fehér kesztyűjével szertartásosan int a zöld fénynek. Árkádos alagútban indulunk neki a tizenhét megállóval kijelölt útvonalnak. A domb miatt a legelső szakaszon a Kútfő vonal még földalattiként viselkedik.

A tokiói Kútfő hévvonal (2)

2. SZENTÉLY-FORRÁSA - 2000. X. 29. este



Rejtett kis megálló, kevés utas moccan, hiszen még benn vagyunk Fanyar-Völgyben. De aki itt száll fel, elkerülte a tömeget a végállomáson.
Az utcácska Tavi asszony galériájába visz. Hólyagos burkolatú fehér épület, lejtős, jómódú utca, egy villanásra mintha San Franciscóban lennénk. A galéria elé kicsordulva beszélgetünk, egy-egy pohár borral a kezünkben.
Tavi asszony kortárs képzőművészeket állít ki. Örök sötét kosztümöt, komoly, erős szemüveget visel; pózmentes, látszatra egyszerű háziasszony. Megértő beszélgetőtárs, olyan valaki, aki barátságokat indított el, tíz éven át idevonzott és lazán összefogott egy kört.
Paul barátommal a földszinti szobába lépünk, onnan lekerekített mediterrán lépcső visz az emeletre. Hajlott falú, érdekes tér. Ma fekete-fehér fotók lepik. Sziklai úr egy antik masinával, vaku nélkül portrékat szokott készíteni rólunk, a megnyitók közönségéről; s most a tíz év emlékeiből rögtönzött kiállítást. Egyetlen estére.
Ma ránkszakadt tíz év. Megszeppenten állok, és nem tudom, nem akarom felfogni, hogy egy korszak véget ért. Tavi asszony holnaptól bezárja a galériát.

A tokiói Kútfő hévvonal (3)

3. LOVAS-PÁLYA-A-TOKIÓ-EGYETEM-ELŐTT - 2001..VI. 4. délelőtt



Szentély-Forrása után kibukkanunk az alagútból a nappali fénybe: ragyogás, zöldek, nyesett fák, tenyérnyi kertek, családi házak és társasházak sűrű szövevénye, bólogató lombok, pálmák. Egy erkélyen a szellőző futon mellett két életnagyságú plüss mackó is áthajol a korláton leeresztett mancsokkal, s szívják bundájukba a nap melegét.
A Lovas-Pálya megálló mellett éveken át cipőreklámok óriásposzterei váltakoztak, de újabban egy felvételi előkészítő iskola hirdet. A Tokió Egyetemnek van itt az egyik telepe. A környéken koncertterem és kis színház, számos étterem, kávézó és múzeum; rizsföld, vén park tavacskával, pecsenyesütő hellyel és sokféle, névtáblával is megjelölt erdei-mezei virággal. Egy jó kis antikvárium, ami miatt ma idejöttem.



Itt van a honfitársaim által Kómának keresztelt nemzetközi kollégium.
Tizenkét éve még mint vidéki egy rock koncertre vonatoztam föl Tokióba, és erre jártam legelőször a Kútfő vonalon. Lakott a Kómában egy magyar koma, aki megaltatott két éjszakára. Újakra cserélték azóta az egykori agyonhasznált, meghitt épületet, és rég kicserélődött az ösztöndíjas korosztály - hazatelepült vagy belevegyült az itteni világba.

A tokiói Kútfő hévvonal (4)

(4.) TÓ-FÖLÖTT - i.e. 8000

Ha leszállsz, felüljárón kell átkapaszkodni a sínek fölött. A csinos átjáróházikó idézi az egykori patinás deszkaépületeket, mindenütt így volt talán régesrégen, ha nem is egészen a pattintott kőkorszak óta.



Ma nem vadásztam. A megdőlt cölöpöt cseréltük ki a fiúkkal és nádat vágtunk a tetőhöz, olykor a tóban ágaskodva, mint holmi kócsagok. Alkonyodott, mire a tűzhöz ültünk. Szép-Hó a tegnapi madarat sütötte meg, amelyet éles kőlándzsával ejtettem el a tó fölött. Ő ma egész nap kerámiázott. Tavasz-Szépe végig az anyja mellett legyeskedett, ő is formázni akart. Egy kullancsot belegyúrt a kis agyagcsészéjébe.
Nem lehetetlen, hogy megtalálják Tavasz-Szépe csészéjét a messzi jövőben. A kattintott fénykorszakban, tízezer év múlva. Úgy törik el éppen, hogy látszik majd a kullancs lenyomata, összes lábának finom rajza az agyagban.

Kiállítják a Cédrusfasor kerület háborítatlanul álmodó múzeumában. Ha a vitrin fölé hajolsz, egy precízen beépített nagyítóüvegen át láthatod. Hibátlan őskullancs-negatív a törött csésze fenekén.

A tokiói Kútfő hévvonal (5)

5. ÉSZAKI-LÁP-ALSÓ - XI. 22.

Az első tokiói időkben úgy tűnt, Láp-Alsó a világ egyik közepe. Itt szerettem volna lakni, naiv külföldi, e hangulatos, zúgó-zsongó-zakatoló mocsárban. Ma már főként a Paul barátommal való találkozásokat jelenti. Egyforma távolságra lakunk innen - ő a Kútfőt keresztező másik vonalon -, itt szoktunk leereszkedni valamelyik mocsárdába egy sörre, vacsorára, munkamegbeszélésre.



Késtem kicsit, a Déli kijárat alatti apró téren már ott a vékony Lápi Pál, kezet rázunk, s mérlegeljük, merre induljunk el. Ma este határozott céllal találkoztunk. Ma elkerüljük a különös ízlések könyvesboltjait, el a mővészmozit; ma nem merülünk le a lápvilágba, a kopottságukban fényőző földalatti helyeinkre; elkerüljük a latin bárt, a délkelet-ázsiai piaci standot formázó Piac vendéglőt; és a gyógynövényekkel övezett Palánta kávéházat is, ahová inkább a lányokkal járunk.
Épp csak bekukkantunk a CD-antikvárba, ellenőrizni a "pápua slágerlistát", a nevenincs, filléres lemezek polcát, ahol mindig akad valami a számunkra. Végig sem hallgatható tévedés, vagy sorsfordító felfedezés.
A ház, ahol már várnak bennünket, ártatlanul áll a többi közé bezsúfolva, éttermekkel, temérdek felirattal. Ki hinné, hogy fönn a harmadik emeleten, a súlyos hangszigeteléső falak mögött, negyedszázad előtti londoni klubokat idéző, fekete falú, fekete mennyezetű térben - punk együttesek koncerteznek.



A közönség szelíden hátrahúzódva áll, rezzenetlenül, mintha a Hattyúk tavát szemlélnék. De ők befelé izzanak. Egyetlen tizenéves fiú táncol, izmait villogtatva. Tombol, ráng, ugrik és szaggatja magát számról számra, fáradhatatlanul bemozogja a zenekar előtti térséget. Egy barátunk fia; rajtunk kívül az egyetlen európai.

A tokiói Kútfő hévvonal (6)

6. ÚJ-CSERE-RIZSFÖLD - IX. 21. este

A kocsiban plakátok színes özöne libeg a fejünk fölött, hirdetések és friss újságok képes-címszavas tartalma. Alattuk szunyókálók, olvasók, meg olyanok, akik totem-tárgyakkal feldíszített pici, mindentudó telefonjaikon pötyögtetnek.


Violaszín ruhás fiatal nő kezében könyv: Inspirációs napló - párbeszédek a magzatoddal.

A tokiói Kútfő hévvonal (7)

7. KELETI-FENYŐLIGET - 2085. II. 15.

Illik vagy nem, újabban abban találok örömet itt a nyugdíjas ezüst-ülésen, hogy kapcsolgatok, s a szemközt ülők kivonatolt gondolatait hallgatom.
Ma: az üdvözült lány. Karonfogva szótlan szeretőjét, hirdette, hogy mi a szerelem. Testük átgyúlt, lobogott az arcuk. Mint két angyal szálltak le.

A tokiói Kútfő hévvonal (8)

8. MEIDZSI-EGYETEM-ELŐTT - éjféltájban

Csak túlesni rajta. Nemszeretem szűk állomás; átszállóhely; akkor használom, ha nagyon fontos. Vályúba lettünk préselve a mélyben, épületek és átjárók alá.
Az éjszakai hazatérés megpróbáltatásai; feszülésig zsúfolt vonatok ontják és nyelik a baráti iddogálásból hazadübörgő tömegeket. A szusi-, édesség-, és virágbolt mellett nappal sincs menekvés a telefonálók és a cigarettafüstöt fújók elől. Az egyetlen vigasz: a peronba beékelt apró, sziklás medence növényekkel, halakkal.

A tokiói Kútfő hévvonal (9)

9. ÖRÖK-ÁLDÁS-NEGYED - ezen a napon

Kilenc templomával a templomok városa. Ómija, a Nagy-Szentély egyenesen azt hirdeti, hogy ide esik Tokió köldöke. Járom, becézem őt sok éve már, és egyre biztosabban érzékelem a lüktetését, s a zsinórt is, mely ideköt, épp itt köt a városhoz.



A kettőből négy vágány keletkezik, kiszélesedik a pálya, hogy a személyvonatok bevárják a gyorsat mindkét irányból. Befut mellénk, néhányan átszállnak, aztán a hangosbemondók jelzik, hogy mi is indulhatunk. A vezető rákapcsolt. Megyünk már, visz a kocsi, szikrázik, morog.

A tokiói Kútfő hévvonal (10)

10. NYUGATI-ÖRÖK-ÁLDÁS - délután, 1999. VI.

Gőzmozdonyra vártunk gyerekkoromban fönn a töltésen a falusi állomás mellett, nagyapám kertje végében. ő vasutas volt, dédapám még korábban váltóőr ugyanazon a vonalon Debrecen határában, Nyulas állomáson.
Nyugati-Örök-Áldásban épp olyan magasságú töltésen várok a vonatra. Oldalában lila, rózsaszín hortenziák bólogatnak az esős évszakban, dúsan, életerősen, hatalmasan. Balkezem felől a sorompó, s az út, amelyen át nagyszüleim kertje felé indulhatnék. Előttem lenne a kubik-gödör, a füves és olykor békás-nádas gyerekkori játszóhelyünk. Itt, ma, a kubik-gödör helyén fodrász-szalon áll.
Keritését gyermekrajz-szerű sárga, rózsaszín motívumokkal pingálták ki, és késő este, a vendégek távozta után is ég benn a fény; gyakorló bábuk fején edzenek a fodrászfiúk és kozmetikuslányok.
Állok a platformon. A nap lemegy. Feljön a hold.
Majd újra délután van, június.
Cipőkopogás, gyülekeznek a szandálok a peronon. Ha lehunyom a szemem, mintha kedves rádiómősoromat hallanám, a Hangtájképet.
"Bim-bim-bim-bim-bim..." fémesen fölcseng a távolabbi sorompó. Egy dallam röppen a platform hangszórójából, és női hang figyelmeztet a vonatra: Fanyar-Völgy felől érkezik.
Szeretek itt állni, rálátni a virágokra, a hirdetésekre, az állomás menti üzletekre. Jó most Szép-Hóra várni, aki az előbb azt mondta a telefonba, hogy tíz percet fog késni, és a második kocsiba száll.
Amikor tíz éve bérelhető lakás után jártam, azaz tucatnyi próbálkozásból tanulva olyan lakásközvetítő után, aki külföldivel is hajlandó vesződni - kiszálltam itt, az ismeretlen állomáson. Megfogta a pillantásomat a töltésre néző patinás faház. Nagylápi asszony, ingatlanközvetítő.
Áldás illesse anyás figyelmességét, csendes szavát, amit az első örömtől úgy akartam hallani, mintha azt verselné: megvirradt napod valahára hát, immár van neked is hazád.

A tokiói Kútfő hévvonal (11)

11. PARTI-DŰNE - 2001. VII. 14.


Az angolnás étterem előtt favonat áll a járdán, a tulajdonos barkácsolta. Benn a bárpult is az ő türelmének a műve: nem más, mint egykori iskolája faépületének a makettje. Nyitható az összes ablakzsalu, a kapun be lehetne lépni. Az eresz fölött, az iskolatetőn - lakktálcában a vacsoránk.

A tokiói Kútfő hévvonal (12)

12. MAGAS-KÚT - 2001. V. 24.

E megállót messziről jelzi egy irdatlan, égbetörő fehér torony, a szemétégetőé. A platform két-három emeletnyi magasságban emelkedik, forgalmas autóút fölött, s ha kiballagunk bármelyik végére, tágas ég nyílik köröttünk. Itt láthatjuk a legszínesebb alkonyokat, a legháborítatlanabb, égő teliholdakat.
A nyugati ég jól szemlélhető a töltés melletti uszodából is, mert teljes falsíkja üvegből készült. A vonatból pedig rálátni a medencére: ma éppen nincsenek sokan. Bevonz magához a sávokra osztott kék vízfelület.
A zuhanyozóban Down szindrómás fiú csutakolja a haját. Bájos arcú tizenhat éves, izmos, nyugodt, magabiztos. A kézbefogható zuhanyrózsával kispriccel a zöld műanyagrácsra, nézi a vízsugár erős, dőlt zuhogását. Mintha festene, kerek ívben emeli a rózsát, és olyan könnyen forgatja a csuklóját, ahogy csakis ők képesek.
Később, miután letörölközött az öltözőben, szekrénye előtt a földre teregeti ki nedves törölközőjét. Hozzáguggol, és különös gonddal összehajtogatja. Nem sikerül makulátlanul az élek találkozása, ezért kibontja egy csöpp bosszúság nélkül, és derűs felelősséggel kezdi előlről. Úgy pakolja el aztán, elégedetten. Vagány, kockás ingben lép ki a hallba. Két nő várja, hajat szárítanak a tükörnél a joghurtos automaták előtt.

A tokiói Kútfő hévvonal (13)

13. FUDZSI-HEGY-NÉZŐ-DOMB - délután



Váltók, alvósínek és vakvágányok. Rend van, sehol az ilyen helyeken szokásos gazos parlag, vagy rozsdának átengedett járgányok. Néhány szerelvény sziesztázik, várják az ébresztőt, hogy az esti sűrített menetrendben ők is futhassanak. Távolabb fedett alvócsarnok, mint Európában egy hosszúkás trópusi növényház.

A tokiói Kútfő hévvonal (14)

14. RÉGTŐL-A-MI-HEGYÜNK - VII. 14. délelőtt

Farkasszemet néz velem egy ambícióval, hittel megálmodott háromszintes, üvegtetejű családi palota. Bambuszliget mellett áll a dombon. Tizenöt éve épülhetett, a gazdasági aranykor idején. Most egyszerre kapjuk el a tekintetünket, s ő tűnődve szemléli maga alatt a patakparti sétányt, én az utasokat.
Ahogy a platformról az aluljáróba indulnál, a fejed fölött díszlik a fogorvosom plakátja. Térképvázlat, telefonszám, s az embléma: krokodil szájában kopácsoló-tisztogató kismadár.
A fogorvos három széknél szimultán kopácsol, tisztogat. Halványkék, filigrán asszisztenslányok hajolnak fölém. Ma - legyen ez jó előjel - abba a székbe ültettek, melyből Picasso tusképére látok, a Don Quijote-re.

A tokiói Kútfő hévvonal (15)

15. HÁROM-HÉJA-OROM - május. 28.

Az egyik héja itt én lennék, s fölemelkedem az égbe; röptömből nézek le a vonatra. A folyócska odaszegődött a sín mellé, mely sekély betonvályúban fut gazdag, takaros villák között. Ezüst kígyóként siklik a vonat, iparkodik egy hatalmas zöld folt, a Kútfő park felé.



A világ vonatablakaiból címő nyúlfarknyi tévémősor naponta egy vasutat mutat be az egyik csatornán, és már az ötezredik folytatásán is túl tart. A mi vonatunk sok-sok testvére futkos benne, a legeldugottabbak is bármely kontinensről. Mondd, Kútfő vonal, téged meghívtak-e már?

A tokiói Kútfő hévvonal (16)

16. KÚTFŐ-PARK-ELŐTT - 2001.VII. 20. (a Tenger napja)

A platformot védő kerités ereszbe ível, és beüvegezték, hogy még azon át is a sást, virágokat és fákat láthassuk, és semmi se takarja el a zöldet. A százados cseresznyefasor már be is terelne bennünket a Kútfő parkba, mely a végállomásig, Jó Előjel-Templomig nyúlik.
Ma csak a kis kávéházba jöttünk. A tenger napja, a nyári vakáció kezdete. Kávénk mellől az Est-váró fű tagolt, berakásos ablakán át kilátunk az állomás előtti terecskére. Mintha üvegbúrában ülnénk itt a víz alatt; a párában úszó nyárból kirekesztettük magunkat. Halk, régi francia dalok indái vesznek körül.

Karen, dán barátném, mióta Amerikába költöztek a férje munkája miatt, a tenger napjáig tartó egy hónapra visszajár japán-dán kisfiával. Ennyivel tart tovább az amerikai tanévnél az itteni, s a gyerek ilyenkor abba az osztályba jár, ahol elsősként kezdte, így nem felejti el a nyelvet, társai pedig őt. Egyszer majd hazaköltözhetnek Tokióba. De mától nincs iskola, és Karenéknek vissza kell térni a száműzetésbe, az amerikai kertvárosba.
Az Est-váró fű egy majdnem kilencven év előtti, Taisó-kori japán sláger nevét vette fel, s korhű módon nem cukrászdának, hanem tejcsarnoknak tekinti önmagát. Tejszürke, bordázott faburkolat, harangvirág-lámpák, vén, remegős asztalok. Édes bús babák képei a falon. Japonesque. A Taisó-modern varázsos bája. Alkonyatban, mosolytalan vágyakozással áll egy bakfis, matrózblúzos válla fölött hátratekint ránk, lógatja maga mellett kajlafülű plüss-nyusziját.

Karen szőkén, shortban, könnyű fehér blúzban az asztal peremén zongorázik hallatlanul vékony ujjaival. Európai. Rokonlélek. Ő is abból a fajtából, aki kitalálta magának Japánt. Most majd egy újabb év várakozás: távol azoktól, akik értik őt, távol a frankó nagyvárostól. Távol Tokiótól.

A tokiói Kútfő hévvonal (17)

17. JÓ-ELŐJEL-TEMPLOM - este, 1999. VI.

A csarnokban két óriási ütköző zárja a síneket. Végállomás. Ajtók tárulnak, hangosbemondók harsognak, szandáldobogás. Rögtön egy virágboltba lépünk bele, törpefák, palánták közé; s a csokrok cseréletlen vize egy furcsa pillanatra templom illatot lehel. A Jó-Előjel-Templom név jámbor fülnek ilyesképpen hangzik: Kicsi-Jó-Zsi. Sokszínű, barátságos negyed. Honfitársaimmal így tiszleljük: Kiss József.



A Kútfő park felé vezető sétálóutcát butikok szegélyezik, negédes, illatos üzletek; indonéz, vietnami, kínai, thai, indiai éttermek; és az utóbbi évek divatja: franciás jellegő kiülős presszók.
A parkot vasárnaponként tarka társaságok népesítik be. Utazásra készülők, diákok, akik kiárusítják kacatjaikat; bőrtáska-, bizsu-, képeslapárusok, portrérajzolók, tájfestő amatőrök, gitáros bandák. Egy fűrészpengével muzsikáló tajvani. Egy évről évre visszatérő skandináv, aki holdvilág-arcú, bársony estélyis női bábot mozgat maga előtt, mintha apró hangszerén az pengetné ki a dallamot.
Ahogy teltek az évek, Szép-Hó vágyni kezdett rá, hogy neki is lehessen névnapja. Kiválasztottunk akkor egy szép júniusi napot, amit ma este thai vacsorával ünnepeltünk.
Ilyenkor, hétköznap este kevesen járnak a parkban. Leülünk a tóparton a híd túloldalán; ott, ahol a vénséges vén, elhasadt és már szinte ágavesztett cseresznyafa-csonk mered, melyet tavaszról tavaszra eljövünk üdvözölni. Csodák csodája, él, kitart. A kertészek megkímélik; s ő minden évben virágokat bont - már csak tucatnyit ugyan, de éppoly frisseket, ragyogóakat, mint társai.
Elültek a tavon a valódi vadkacsák, s óriás társaik, a madártestő, hattyúfejű csónakok is némán sorakoznak a csónakház pallója előtt. A város rózsaszín fénye csak néhány csillagot enged látszani a tó fölött. Valaki még mögöttünk okinawai dalt gitározik, egy férfihang a tó peremén telefonál. Aztán csend száll a parkra, enyhe éjszaka. Elsétálunk egy késői hévhez a Kútfő-Park-Előtt megállóhoz.

Elmondom még, hogy egyszer az út során - már nem tudnám felidézni, hogy melyik pontján járhattunk éppen a Kútfő vonalnak, melyik napon és mely napszakban történt -, meglepő közvetlenséggel megszólított egy lány trikójának felirata:
Adj hálát az Úrnak a vonat-utakért.
Köszönöm. Az összes vonatozást. És azt is - Kiss József költővel szólva -, hogy lombbal hintéd be a korhadásom, és hárfa kísér a végállomáson.