隠れんぼ

息を切りながらどこまでも突き進んだ。ふたったびトンネルに入った。エシュティはもうすっかり希望を失いかけていた。ところがトンネルを抜け出ると、軍医は紅玉髓の指輪をはめた人差し指で太陽の方向を指して言った。

「ほら」

どこ？足元も、目の前も、そこにあるのは本物の海だった。正真正銘の海。小学校の壁に貼ってあった地図で見たとおり、平で青かった。これでもまだクロアチアの先端のブカル湾で、広い海のわずか一角に過ぎなかったのだ。エシュティは口をぽかんと開けたまま、ただ見とれた。しかし感激もつかの間、また海は姿を消した。海は彼と隠れんぼをしているのだ。

しばらくすると海はふたたび姿を現し、今度は長い間ゆったりと広がっていた。 

Fáradhatatlanul loholtak tovább. Megint egy alagútba zörögtek bele. Esti már letett minden reményről. Az ezredorvos azonban, amikor az alagútból kikanyarodtak, karneolköves mutatóujját a napfénybe nyújtotta és így szólt:

- Itt van. 

Hol van? Ott volt alatta, előtte, valóban ott volt, a tenger volt, maga a tenger, simán és kéken, ahogy azon az elemi iskolai falitérképen látta. Csak egy csücske még, a buccarai öböl, a Quarnero szeletkéje. Tátott szájjal meredt rá. De ki sem élhette ámulatát, máris eltűnt. A tenger búvócskázott vele.

Később terült eléje, sokára, nyugalmas fönségében. 

エシュティ・コルネール　もう一人の私 コストラーニ・デジェー　岡本真里訳　　未知谷

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél    Fordította Okamoto Mari    Michitani kiadó  Tokió 2019

爪先立ち

 列車の窓際には人々がずらりと立ち並んでいた。年老いた役人たちに新婚カップル、女や子どもたち。乳児を腕に抱いた乳母たちや、肺病や不治の病で療養に出かける病人たちも、みなひ一列に並んで、爪先立ちをしたり首を伸ばしたりしながら、高鳴る胸の鼓動と感嘆の溜息で海が見える瞬間を迎えようと待っていた。満場の観客といったさまだ。しかし、それでも海は登場しようとしない。プリマドンナのように焦らして待たせるのだ。さあもっと柏手だ、もっと華やかな演出をと要求するかのように。

Véges-végig sorfalat álltak a kocsiban. Öreg hivatalnokok, nászutasok, asszonyok és gyermekek, még dadák is, csecsemőkkel karjukon, még a betegek is, a tüdővészesek, a gyógyíthatatlanok, akik gyógyulást mentek keresni, mind-mind egymás mellett és egymás mögött ágaskodtak, nyújtogatták nyakukat, hogy kellő pillanatban magasba emelt szívükkel, egy kiszakadó, boldog sóhajjal üdvözöljék a tengert. Telt háza volt a tengernek. De ő azért se jelent meg. Mint a primadonna, kérette magát, csigázta a kíváncsiságot. Crescendóra volt szüksége, fokozásra, még hatalmasabb díszletre.

エシュティ・コルネール　もう一人の私 コストラーニ・デジェー　岡本真里訳　　未知谷

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél    Fordította Okamoto Mari    Michitani kiadó  Tokió 2019

林檎のような頬

 冬になれば雪が降ってすべを包み込む。

白銀の世界をオオカミの群れが尾を垂らしてとぼとぼさまようのだ。山のテントでは誰かがグズラを弾いて悲しげに歌っている。ここで暮らせたらなあ。今すぐにでも汽車を降りて、この石だらけの地獄のような場所に住み着いたらどうだろう。樵夫か石工になって、黒いスカーフを頭に被り、白いスカートと黒いエプロンを身につけた、林檎のような頬をした色白のクロアチア娘を嫁に娶って、人知れずともに歳を重ね、ひっそりと谷に葬ってもらう。

Télen leesik a hó, beborít mindent. Farkascsordák cammognak a fehérségben, lompos farokkal, lassan. Egy kalyibában guzlicáznak és sírnak. Itt kívánt volna élni. Elképzelte, hogy azonnal leszáll a vonatról, megtelepszik ebben a kőpokolban, erdész lesz vagy inkább kőtörő, feleségül vesz egy almaarcú, halovány horvát leányt, akinek fekete kendője van, fehér szoknyája és fekete köténye, aztán vele együtt öregszik meg, anélkül, hogy hírt adna magáról, és a völgyben temetik el ismeretlenül.

エシュティ・コルネール　もう一人の私 コストラーニ・デジェー　岡本真里訳　　未知谷

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél    Fordította Okamoto Mari    Michitani kiadó  Tokió 2019

夜明けよ

沈黙が訪れた。三人とも黙っていた。長い時間が経った。

それから婦人が突如、誰にともなく言った。「夜明けよ。もうすぐ夜が明けるわ」このことばがなぜこんなに悲しかったのだろうか？それはこういう意味だったからだ。「夜は開けないわ。決して明けることはない」

エシュティは急いで通路に出た。急がないわけにいかなかった。出たとたん泣き出した。涙が頬を伝って落ちた。

それでも夜は本当に明けた。東の空にうっすらと光の筋が輝いた。

エシュティ・コルネール　もう一人の私 コストラーニ・デジェー　岡本真里訳　　未知谷

 

Hallgattak. Mind a hárman hallgattak. Sokáig hallgattak.

Az asszony váratlanul megszólalt. - Virrad - mondotta maga elé -, nemsokára meg fog virradni. - Miért volt ez olyan ájulatosan szomorú? Azért, mert ezt jelentette: "Nem virrad, sohase fog megvirradni."

Esti kiszaladt a folyosóra. Sietnie kellett. Alighogy kiért, sírva fakadt. Könnyei végigcsorogtak arcán.

De virradt, tényleg virradt. A keleti égen halvány fénysáv világított.

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél    Fordította Okamoto Mari    Michitani kiadó  Tokió 2019