Az innenső part

(tokiói rajzok - 1.)

Dél lett, mire a szigorú bácsika kilép a kórházból.
Fényzuhatagban áll: az első tavaszi nap tört a városra.
Még itt a főkapun belül, az aszfalton csikorduló mentők mellett - három tulipán.
Hozzájuk kanyarodik és a szirmokra hajol.
Fényképezőgépet húz elő, új és új beállításokat keres, hajlik, gyűrődik és enged a vén átmeneti kabát.
Várhat még az út túlpartján a földalatti állomás.
Eleven méh, virág.

Fürdőző

(tokiói rajzok - 2.)

Enyhén rózsaszín, szól egy női hang a hátam mögött.
A férfihang visszakérdez, s az asszony meséli: halvány, egészen halvány rózsaszín.
Az áprilisi szélben a rágyújtással bajlódom, s miközben hátrafordulok, az első füstfelhőn cseresznyevirág szirmok havaznak át.
A férfi vonakodik visszaengedni az ágat, melyet két tenyerével és tíz ujjbegyével végigsimogatott.
Az asszony tartja a hosszú fehér botot, amíg ő a habokban fürdeti arcát, összes lélegző pórusát.
Aztán belékarol.
Irány a zebra, a zajzuhatag, a hűs metróállomás.

Ebédszünet

(tokiói rajzok - 3.)


Sarki presszó; a hivatalnoklány az üvegfalnak hátat fordítva ül.
Szendvicsét megette, bepötyögtette üzeneteit ezüst telefonjába, szívószála nyújtózkodik az olvadó jeges kávéban.
Körömcipős karcsú lábát lógázza, hátrapillant, de nem vár senkit.
Noteszében lapoz, bejegyez, üres oldalhoz érve rajzolni kezd.
Édesen elmerül.
Még van egy perc, hogy a ceruzát letéve a rajzon merengjen.
Keresett és végül jól eltalált karika: gyűrű, melyen csiszolt ékkő nyugszik - biztosan ölelő foglalatban.

Két szalmakalap

(tokiói rajzok - 4.)

A kislány szalmakalapján égszín szalag, ruhája vadvirágos mező.
A Cédrus-fasor kerület főpostája mögötti utcácska csendje.
Most nekiszalad.
A tolószék hátsó keresztpántjára felszökve rollerezik.
A másik szalmakalapos - rózsaszín kis kardigánban - az ülésbe süppedve utazik.
A bénult arcú, törpe édesanya.
Kései kabócák cirpelése, nyárvégi néma délután.

Hazafelé az iskolából

(tokiói rajzok - 5.)

A két meggypiros hátitáskás barátnő még nem tud elszakadni.
Egyikük a veszteglő vonatban, térddel fölszökkent az ülésre - sápadt cinege krémszínű kalapkában.
Kinn, az ablak alatt barnapiros barátnője - víg paradicsommadár.
Csak gesztikulálnak, csak táncolnak rátapadva egymás tekintetére, arcuk, karjuk és összes ujjuk tereferél kimunkált pantomimmel.
A kinti lányka olykor búcsúzik, a mozgólépcsőig is elhátrált már, megállás nélkül küldve-véve jeleiket - majd újra az ablakhoz csábul.
Kezük most közösen sző illanó képeket az üveglapon.
Csend-kalligráfiák.

Tokió köldöke

(tokiói rajzok - 6.)

A hatalmas, élénkpiros torii kapu előtt felirat: Ómiya szentély, Tokió köldöke.
Százados fák ölelésében a shintó templom.
A gyermekvédő istenekhez zarándokolnak ide ifjú szülők pólyásaikkal.
Mindhalálig őriznek majd egy parányi fadobozt, benne vattában az édesanyával volt kapocs, a köldökzsinór megóvott darabkája.
Körben a tágas Wadabori park, bambuszliget, patak, strand, villák.
Történt egyszer, hogy az Ómiya negyedbe vetődött egy férfi, kikötött itt, s valami azóta sem ereszti tovább.
Rejtélyes hajókötél.

Buszmegálló

(tokiói rajzok - 7.)

Ólmos kánikula.
Agg férfiak és nők libasorban.
Fakó párában az út, s az Ómiya szentély piros torii kapuja.
A sorvégről fürge, hatvanas férfi szakad ki, s már benn ül egy hűvös taxiban.
Egyszerre riadnak utána a nyakak, gyönge szempárok.
Legelől a krétaszinű, apró öregúr a másik lábára váltja az egyensúlyt.
A táskámban kallódik egy kék légiposta boriték.

Űrhajós

(tokiói rajzok - 8.)

Földfekete hajléktalan vonul a villanegyed szegélyén.
Téli felhők alatt egy rettenetes rovar, ellenséges tank.
Vasárnap dél van.
A japánkertek beleborzonganak.
Nejlonzacskókat madzagolt combtőig a lábszárára, némán tolja föltornyozott kacatjait.
A kordé oldalán fityeg plüss-kabalája.
Hello Kitty, a fehér cica.

Légyott

(tokiói rajzok - 9.)

Tavaszi hajnal, borús ég alatt a kertek.
Az utcánkban még senki se jár.
A szomszéd ház egérszinű kocka, csigahéj, előszobányi kertecskéjében idős emberpár.
A férfi hófehér szemöldöke moccanásával int az asszonynak.
A lótuszkehely formájú kerámiamedence felé fordulva figyelnek.
Talán egy aranyhalacska.
Két madár a paradicsomban.

A törvény kapujában

(tokiói rajzok - 10.)

A szentély fesztiváljának szines tömegében, a torii kapun már belül ácsorog egy útbaigazitó őr.
Kisfiú közeledik, könnyű gázzal felfújt nagy papirkutyát húz kerekeken.
Ünnepien jár, mint akinek sikerült illúzióba ringatnia magát.
Először egy rábizott baráttal, kinn jár a felnőttség szűz vizein.
Mágnes vonzza az egyenruhás férfi elébe, megáll a libegő állattal, s jelenti:
"A múltkor vettük."
Indul is tovább a belső kapukhoz, a szentély felé.