A tokiói Kútfő hévvonal (12)

12. MAGAS-KÚT - 2001. V. 24.

E megállót messziről jelzi egy irdatlan, égbetörő fehér torony, a szemétégetőé. A platform két-három emeletnyi magasságban emelkedik, forgalmas autóút fölött, s ha kiballagunk bármelyik végére, tágas ég nyílik köröttünk. Itt láthatjuk a legszínesebb alkonyokat, a legháborítatlanabb, égő teliholdakat.
A nyugati ég jól szemlélhető a töltés melletti uszodából is, mert teljes falsíkja üvegből készült. A vonatból pedig rálátni a medencére: ma éppen nincsenek sokan. Bevonz magához a sávokra osztott kék vízfelület.
A zuhanyozóban Down szindrómás fiú csutakolja a haját. Bájos arcú tizenhat éves, izmos, nyugodt, magabiztos. A kézbefogható zuhanyrózsával kispriccel a zöld műanyagrácsra, nézi a vízsugár erős, dőlt zuhogását. Mintha festene, kerek ívben emeli a rózsát, és olyan könnyen forgatja a csuklóját, ahogy csakis ők képesek.
Később, miután letörölközött az öltözőben, szekrénye előtt a földre teregeti ki nedves törölközőjét. Hozzáguggol, és különös gonddal összehajtogatja. Nem sikerül makulátlanul az élek találkozása, ezért kibontja egy csöpp bosszúság nélkül, és derűs felelősséggel kezdi előlről. Úgy pakolja el aztán, elégedetten. Vagány, kockás ingben lép ki a hallba. Két nő várja, hajat szárítanak a tükörnél a joghurtos automaták előtt.