a pál-utca és bashó békája

a pearl-utcai fiúk III.




- Próbáltad-e elképzelni a külügyes fiút a Pál-utcában? - vetette föl Minamiuri Yoshio.
- Hogy ... ?
- Amikor egy szép napon elballag a Pál- és Mária utca sarokra.
- Persze - állt rá Bancsi - magam előtt látom őt.
Egyedül van. Megáll, néz föl, kerülgeti a százéves épületet. Erős vállú, alacsony fiú, komoly, zárkózott. Kifogástalan öltönyben van, pasztellszinű ingéhez most is széles, ambiciózus nyakkendőt visel. Valamit keres. Téblábol. És elszorul a szivem. A járdán a XXI. század autói súrolják, rádudálnak, miközben keringve vadásznak parkolóhelyet.
Előre tudja, hogy csalódik.
Már száz éve sem volt jó ide visszajönni.
- Igen, már Boka figyelmeztet.
- Nosztalgia. Tudjuk, vannak, akik végigzarándokolják a tájakat, ahol a nagy Matsuo Bashó haladt, a szent helyeket, ahol valamelyik vers, naplóbejegyzés, egy-egy ércnél maradandóbb harmatcsepp megszületett.
A vén tavat, ahol a béka vizbe csobbant.
Aztán vannak, ugye, akik beülnek az Andrássy úton valahol egy tonett székre, s az egykori Japán kávéházra emlékeznek.
- Igazságtalan vagy. Nem lehet mindezt egybemosni.
- A Pál-Máriát összehozni Macsó Bashóval?
- A Japán kávéházat nem kéne bántani! Az épület, az Andrássy út, a Liszt Ferenc tér - ugyanazok. Az üzlet ma is ...
- A kultúra legjavához köthető. Elfogadom.
Igen. S még azok is megtudnak valami fontosat, akik Bashó nyomán fölkeresnék az örökkévalóságot érintő pillanatot, a vén tavat a békával.
- Miről?
- Az időről.
- Múlik?
- S hogy ha van is egy folytonos, megbecsült hagyomány, nem léphetsz kétszer ugyanabba a ... tóba.
- Lehet.
Tudod, én is elzarándokoltam egyszer, fiatalon egy távoli fővárosba. Ráébredni, hogy egy fikciós helyszin eleve más, mint a kézzelfogható valóság. Napokig bolyongtam, hogy valahogy meglássam kedves filmem helyszineit. Kocsmákat, utcarészleteket, melyek örökre belémivódtak, házakat ugyanabban a fényben, egy bizonyos parkot, a lomboknak pontosan azzal a filmbeli suhogásával...
Hála az égnek, hiába.



*

ma itt bank a part
beváltandó nem e csekk
ama csobbanás

*

a pearl-utcai fiúk II.

Matsuo Bashó (1644-1694)

ふる池や蛙飛込水のおと




fűvészkerti tó
beleugrik Nemecsek
hűvös csobbanás

(Minamiuri Yoshio ford.)


esti tó tusa
belemártva nem ecset
szőke fej talán

(Tusnádi Pál ford.)

.

a pearl-utcai fiúk

Száz éve, 1907. április 10.-én jelent meg Molnár Ferenc könyve.

*****

- Magyart tanitottam - mesélte Bancsi Mihály - a japán külügyminisztérium nyelvi központjában, Tokióban. Sok éve történt. Egyetlen fiatalember volt a diák. Intenziven foglalkoztunk vele a hét öt napján reggeltől délutánig, felváltva a másik tanárral, Iwasaki Etsukóval.
Sterilen tiszta, világos szoba, mindig kettesben, egymással szemben ülve - tanár és diák.
Nem volt izgalmas tanitani őt. Kitűnő esze volt, és létszükséglet neki a magyar nyelv, hiszen diplomata lesz - de valahogy máshol jártak a gondolatai.

Már több hónapja folyt ez igy, nyúztuk a tankönyvet, mikor egy tavaszi délután a sokadik nyelvtani gyakorlatban - egészitsük ki az alábbi mondatokat - fölbukkant egy szóösszetétel.
A Pál-utcai fiúk.
- Mi ez? - ráncolta a szemöldökét.
- Egy regény - dörmögtem.
- Azt én tudom.
- Ismeri? - emeltem fel a fejem.
- Igen. De hogy kerül ide?
- Például úgy, hogy Iwasaki tanárnő forditotta japánra.
Eleven tekintet nézett vissza rám, nyilvánvalóan megváltozott a levegő. Aztán lassan kimondta:
- Ez volt a legkedvesebb könyvem.

Az áprilisi délutánon, amely olyannak indult, mint a többi, egyik pillanatról a másikra beröppen a zárt tanterembe a gyerekkori képzeletvilága, s megszólitja:
- Itt vagyok! S te ma is ugyanaz a kisfiú vagy, aki egykor minden reggel a Pál-utcaiakkal ébredtél. Most pedig, ime, éppen abba a városba készülsz, ahová hajdani álmaid szálltak.

Arról, hogy A Pál-utcai fiúk - magyar regény, ebben a pillanatban értesült. Soha nem gondolkozott azon, hogy melyik országban játszódhat. Nyilván Európában - és annyi elég is volt. Egy gyereket sokáig nem foglalkoztat, hogy a kezében tartott regényt valakinek le is kellett forditania.

Megszereztem neki a könyvet magyarul - mielőtt átadtam volna, gyorsan újra megfürödtem a szavakban, képekben, izekben, amelyeket már csak felnőttként vehetünk észre.

Az órát szinesitendő, megpróbálkoztunk, hogy forditjuk mondatról mondatra haladva, de nem messzire jutottunk, még nem értett hozzá eleget.
Ám nem tette félre a magyar A Pál-utcai fiúkat. Minden reggel kipakolta jobb kéz felől a tankönyve és füzete mellé.
A hátralévő másfél hónapban ott volt a szeme előtt. A cimlapra pillantott olykor.
Soha nem felejtette el magával cipelni. Már rég szóba se hoztuk ezt a regényt, de a szertartásnak része maradt.

Amikor Bancsi idáig ért az elbeszélésben, észrevette, hogy Kazukónak, az óvónőnek könnyek gyűltek a szemébe.
- Látom magam előtt ezt a fiút. Én is ilyen voltam.

- El kell még mondanom - tette hozzá Bancsi - nehogy túl édeskés maradjon a végkicsengés, hogy a fiatalember pár hónap után kiugrott a diplomáciai szolgálatból. Visszajött Japánba, és eltűnt a szemünk elől.
A szóbeszéd szerint: énekesi karrierről álmodott, és egyszercsak belevágott. Ki tudja, mi volt igaz ebből? S hogy miért éppen Pesten érte őt az ihlet a bátor elszánáshoz?

libával álmodni

ha a nyúl beszalad a faluba, tűzvészt jelent (tiszacsécse)
ha a kutya kiül a hidra, és fejét az ég felé tartva vonit, tűzvészt jelent (csenger )
méhekkel álmodni tűzvészt jelent (kölcse)
mikor tavasszal először lát az ember gólyát, kezdjen el futni, és akkor egész nyáron serény lesz (gacsály)
libával álmodni pedig hirhallást jelent (csenger)