tetű úr, merre jár?

A félelmetes dolgok körébe tartozik, ha bezörög ajtódon egy óriási tetű, konyhakéssel.
Ám nem csak a fegyveres szönyek ijesztőek. Egy váratlan éles hang is az, vagy egy hirtelen betegség, ami letipor és nincs erőd semmihez. Vagy ha rajzolsz egy állatot, de rossz ránézni, olyan ügyetlenül sikerül.
Az is rémes tud lenni, ha hiába várunk valakit, nem és nem jön.

Erős megfázás vert le a lábamról.
Feküdtem a dunyha alatt a futonon, forró, citromos teát szürcsöltem, és képtelen voltam fölkelni, hogy legalább bevásároljak.

Kinyitottam egy könyvet, de nemigen birt lekötni. Hamar elfáradt a szemem, a kezem.
Eszembe jutott Tetű úr.
Vajon merre jár?
Milyen dalt muzsikál?

Kócos tüskék jelentek meg az ablakban. Olyasfélék, mint az én elfeküdt, csapzott hajam. Nem hinném, hogy ez Mimi lenne, a szomszéd macskája.

Egy süni érkezett. Mimi küldte önmaga helyett, mert ő elutazott. Hozott egy nagy adag forró, finom, tápláló tyúkhúslevest.

Bizony, rámfért. Hiszen úgy elhagyott az erőm. Hát még, mikor láttam, hogy a süniről a rajzom milyen csapnivaló lett.

Vártam, hátha meglátogat Tetű úr is.
Kinn, az ablakon túl az őszi szél vágtatott, táncoltatta a fákat.

Zúgásába mintha ismerős surrogások is vegyültek volna - de nyilván képzelődtem, hiszen senki sem jött.

Elszenderedtem. Álmomban egy déli-sarki jegesmedve melengette mancsában a kezem.
Végre a tyúkhúslevestől erőre kaptam annyira, hogy az egyik este kimerészkedjek az Ómiya szentélyhez.

A bezárt súlyos fakapuk szárnyai fölött arany szinben tündökölt a két hatalmas páfrányfenyő. Tizezernyi arany legyező az éjszakában. Alattuk mintha óriási bagoly szemei merednének rám: a krizantémok sziromzatát utánzó két kapuablak.
Közelebb merészkedtem, bekukucskáltam a templomkertbe.

Sehol egy lélek.
Teljes csend, mozdulatlanság.
S ekkor szinte karnyújtásnyira előttem - békésen átballagott a két páfrányfenyő között egy megtermett tanuki borz.

Felém se biccentett.
Tökéletes biztonságban volt.

Otthon már porosodó rajzeszközök fogadtak. Bizony, újabban a takaritást és a festést is elblicceltem.

Nicsak! A kiszáradt ecsetestálkában ott heverészett - egy szúnyog.
A ceruzahegyező forgácsból még fészket is rakott magának. Tartós ittlakásra.
Szélnek eresztettem őt az ablakon.
Értem már! Miatta nem mert közeledni Tetű úr!
Mostmár jöhet, nincs mitől félnie.

béka-buddha skiccek

Az Idemitsu múzeumban - 

Sengai születése után 260. évvel

jól bef_

すとりーと文学

tetű úr hangszert keres

Reggel óta esett az őszi eső.
Dideregve érkeztem haza a könyvtárból. 

Mialatt megválaszoltam néhány emailt, elforrt a teaviz. 

Valaki megkaparászta a konyhaablakot.

Egy pók.
- Tetű úr csizmájáért jöttem.
- Csak neki adhatom oda. De fáradjon beljebb, biztosan befut Tetű úr is hamarosan.

Amikor megint kopogtattak, csak egy esernyő érkezett.

Vagyis Mimi, a szomszéd macskája.

A következő zörgetést különös magasságból hallottam. 

Az előszobaajtó legfelső szegélye felől.
Ki lehet?

- Tetű úr! Miért visel gólyalábat?

- Csak nem fogok a tócsákban gázolni? Ebben a hidegben?

- Akarja-e tudni, melyik hangszert ajánlották a nagycsoportosok? - kezdtem, de a szavamba vágott.
- Már eldöntöttem. 

- Na és?

- Azt szeretném, amelyik igy szól: ti-takk ti-takk! Ti-takk ti-takk!
- Hm. Az is biztosan jó lesz. Megyünk, megvesszük.
Későre járt, sietnünk kellett az áruházba.
Csakhogy ahova Tetű úr vitt, az a sportosztály volt.

- Titti-takk! Titti-takk!

- Van ennél izgalmasabb muzsika is - figyelmeztettem Tetű urat. Vállon karolva terelgettem a hangszerosztály felé. - A nagycsoportosok szerint kitűnő dobos lehetne magából, hiszen olyan sok keze van.
Vagy a zongora is illene magának.

Egyik jobban tetszett neki, mint a másik.
Megszűnt körülötte a világ.

- Na, csak játssza ki magát.

Nem is zavarom tovább.
Majd megmutatja, mit választott, ugye?

fejsz-e