nem tudod, hogy Isten - Pú Medve?
don't you know that God is Pooh Bear?
神がくまのプーさんだって知らないの？
Iró. Katolikus. A zongora öblében könyököl, kezében tartja regényét, felolvas. A zongorista halk jazzt úsztat a szöveg alá.
Az eredeti regénykéziratot egyetlen emberfeletti, szenvedélyes rohamban gépelte - egy 38 méteres papirtekercsre.
Mindig is jó volt elképzelni azt a tündöklő pillanatot, a fiatal irót, amint rátalál saját módszerére. Nekifeszül jó öreg Underwoodjának, kopácsol rajta éjt nappallá téve. Három héten át nem nyit új bekezdést, csak göngyölődik a szöveg, a papircsik, mint a bejárt országút, melyre az iró visszanéz a papir fehér ismeretlenje felől, pillantása számtalanszor végigpásztázza keresztül-kasul, a balparttól a jobbpartig, nyugattól keletig és vissza, a kontinens teljes szélességében, majd az utolsó mondatban mégegyszer végigsimogat tekintetével a bejárt út egészén, az Úton, óceántól óceánig.
Kötötte magát később ahhoz, hogy a regény három hét alatt született, s úgy tűnik, kicsit visszaütött a maga alkotta legenda. Hires lett, de életében soha nem vették komolyan. Összekeverték regényfiguráival, sőt egy-egy széllel bélelt élő modelljével.
Ma már jól látható, mennyire szent és mindenek előtt való volt számára az irás.
Tudjuk, hogy e regény ötlete és cime már évek óta megvolt, többször neki is futott már, születtek kéziratok. Ismerjük a mindig kéznél lévő, ingzsebben hordott noteszeit, melyekbe ceruzával jegyzetelt. Megszámozta, rendszerezte őket, olykor egész könyvnyit irt beléjük.
Tudjuk, a három hetes megszállott gépelésekre alaposan felkészült. Futott, evett, kialudta magát, megerősitette a testét-lelkét - ahogy sportolók, életbevágó verseny előtt.
És tudjuk, hogy a maratoni gépelés után milyen sokat csiszolt a kéziraton - az alatt a hat év alatt, mig végre elfogadta egy kiadó.
A filmfelvételen a regény legutolsó mondatát halljuk, ezt a tizenöt sor hosszúságú, összefoglaló látomást.
Emberi hang és zongora.
Költői próza. Az iró lenyűgözően olvas fel. Erőteljes, zenei, de mentes minden szavalástól. Most tűnik ki, milyen harmonikusan követi a légzés ritmusát, egy zenei lüktetést, melyre a szöveg létrehozásakor is figyelhetett.
Van egy szó a mondat közepén, amit nem jól hallok. Franciás, valami név lehet. A szövegkörnyezetben, előtte is és utána is, az esti csillagos ég jelenik meg a préri és az aludni készülő iowa-i gyerekek fölött ... ebbe ékelődik a kérdés: "and don’t you know that God is [...]?"
Visszajátszom a DVD-n, de most sem értem.
Egy pillantás a könyvbe, ott ez áll: "Pooh Bear".
"... és nem tudod, hogy Isten - Pú Medve? ..."
Sámánista hitek villannak eszembe, amerikai indiánok medve-istenei, a préri fölött a Nagy Medve csillagkép és a mégtávolabbi, csak-isten-járta csillagrendszerek - meg egy vigasztaló plüssmackó, akit egy iowa-i gyerek ölel magához, mig álomba sirdogálja magát.
A Pooh Bear, vagy Winnie-the-Pooh név - melyet Karinthy Micimackónak forditott, Lénard Sándor latinra Winnie Ille Pu-nak, japánoknak Kuma-no Pú-szan - A.A. Milne kisfiának leleménye.
Egyszerre őrzi a londoni állatkert kedves Winnie mackójának emlékét és egy, a kisfiút lenyűgöző hattyúét, mely mögött a tó tükrén kecsesen úszott a friss potyadéka .... valahogy olyan természetességgel, ahogy a kisfiú maga után húzza a mackóját, hogy annak a feje egyenként koccan a lépcsőfokokon.
Tudjuk, a nagy amerikai iró francia anyanyelvű családban született, s a kisvárosban, ahol felnőtt, 6 éves koráig nem is beszélt angolul.
Lehet, hogy az én fülem csal, de lehet, hogy valóban franciás szinezettel ejti a messzi gyerekkorból fölmerülő szót - hangja öntudatlanul visszahajlik abba az időbe, amikor még plüssmackót ölelve aludt el.
És talán a blaszfémia miatt is megbillenhet a hangja.
A tekercs kéziratban (melyet a napokban a regény megjelenésének ötven éves jubileumára kinyomtattak), a most felolvasott záró mondat szinte teljesen azonos volt a véglegessel, csak éppen a kis betoldás - az Istenről kérdező mellékmondat - nem szerepelt még.
Tudjuk, azokban években az iró rengeteg megerősitést kapott a buddhista világlátásához. Lehetséges, hogy ez a hatás is sugallta a betoldott mellékmondatot?
Hiszen a zen buddhisták, akik minden bálványimádást kinevetnek, a "Ki a Buddha?" kérdésre pimaszul ezt felelik: "Hát nem tudod? Budikotró léc." És nem kizárt, hogy Istent igy definiálnák: "Pú."
Az iró katolikus és buddhista. Egy olyan mondatát olvassa fel, amelyet egyfelől a három héten belül irt, másfelől több év alatt.
Amikor elalszik, feszület van ugyan fölötte a falon, ám kinn, mégmagasabban a csillagok közül a Nagy Medve vigyázza álmát, és közben ő magáhozöleli régi, bálvány-tagadó bálványát, egy mesehős mackót.
Jack Kerouac: On the Road
- 1957. szept.
神がくまのプーさんだって知らないの？
Iró. Katolikus. A zongora öblében könyököl, kezében tartja regényét, felolvas. A zongorista halk jazzt úsztat a szöveg alá.
Az eredeti regénykéziratot egyetlen emberfeletti, szenvedélyes rohamban gépelte - egy 38 méteres papirtekercsre.
Mindig is jó volt elképzelni azt a tündöklő pillanatot, a fiatal irót, amint rátalál saját módszerére. Nekifeszül jó öreg Underwoodjának, kopácsol rajta éjt nappallá téve. Három héten át nem nyit új bekezdést, csak göngyölődik a szöveg, a papircsik, mint a bejárt országút, melyre az iró visszanéz a papir fehér ismeretlenje felől, pillantása számtalanszor végigpásztázza keresztül-kasul, a balparttól a jobbpartig, nyugattól keletig és vissza, a kontinens teljes szélességében, majd az utolsó mondatban mégegyszer végigsimogat tekintetével a bejárt út egészén, az Úton, óceántól óceánig.
Kötötte magát később ahhoz, hogy a regény három hét alatt született, s úgy tűnik, kicsit visszaütött a maga alkotta legenda. Hires lett, de életében soha nem vették komolyan. Összekeverték regényfiguráival, sőt egy-egy széllel bélelt élő modelljével.
Ma már jól látható, mennyire szent és mindenek előtt való volt számára az irás.
Tudjuk, hogy e regény ötlete és cime már évek óta megvolt, többször neki is futott már, születtek kéziratok. Ismerjük a mindig kéznél lévő, ingzsebben hordott noteszeit, melyekbe ceruzával jegyzetelt. Megszámozta, rendszerezte őket, olykor egész könyvnyit irt beléjük.
Tudjuk, a három hetes megszállott gépelésekre alaposan felkészült. Futott, evett, kialudta magát, megerősitette a testét-lelkét - ahogy sportolók, életbevágó verseny előtt.
És tudjuk, hogy a maratoni gépelés után milyen sokat csiszolt a kéziraton - az alatt a hat év alatt, mig végre elfogadta egy kiadó.
A filmfelvételen a regény legutolsó mondatát halljuk, ezt a tizenöt sor hosszúságú, összefoglaló látomást.
Emberi hang és zongora.
Költői próza. Az iró lenyűgözően olvas fel. Erőteljes, zenei, de mentes minden szavalástól. Most tűnik ki, milyen harmonikusan követi a légzés ritmusát, egy zenei lüktetést, melyre a szöveg létrehozásakor is figyelhetett.
Van egy szó a mondat közepén, amit nem jól hallok. Franciás, valami név lehet. A szövegkörnyezetben, előtte is és utána is, az esti csillagos ég jelenik meg a préri és az aludni készülő iowa-i gyerekek fölött ... ebbe ékelődik a kérdés: "and don’t you know that God is [...]?"
Visszajátszom a DVD-n, de most sem értem.
Egy pillantás a könyvbe, ott ez áll: "Pooh Bear".
"... és nem tudod, hogy Isten - Pú Medve? ..."
Sámánista hitek villannak eszembe, amerikai indiánok medve-istenei, a préri fölött a Nagy Medve csillagkép és a mégtávolabbi, csak-isten-járta csillagrendszerek - meg egy vigasztaló plüssmackó, akit egy iowa-i gyerek ölel magához, mig álomba sirdogálja magát.
A Pooh Bear, vagy Winnie-the-Pooh név - melyet Karinthy Micimackónak forditott, Lénard Sándor latinra Winnie Ille Pu-nak, japánoknak Kuma-no Pú-szan - A.A. Milne kisfiának leleménye.
Egyszerre őrzi a londoni állatkert kedves Winnie mackójának emlékét és egy, a kisfiút lenyűgöző hattyúét, mely mögött a tó tükrén kecsesen úszott a friss potyadéka .... valahogy olyan természetességgel, ahogy a kisfiú maga után húzza a mackóját, hogy annak a feje egyenként koccan a lépcsőfokokon.
Tudjuk, a nagy amerikai iró francia anyanyelvű családban született, s a kisvárosban, ahol felnőtt, 6 éves koráig nem is beszélt angolul.
Lehet, hogy az én fülem csal, de lehet, hogy valóban franciás szinezettel ejti a messzi gyerekkorból fölmerülő szót - hangja öntudatlanul visszahajlik abba az időbe, amikor még plüssmackót ölelve aludt el.
És talán a blaszfémia miatt is megbillenhet a hangja.
A tekercs kéziratban (melyet a napokban a regény megjelenésének ötven éves jubileumára kinyomtattak), a most felolvasott záró mondat szinte teljesen azonos volt a véglegessel, csak éppen a kis betoldás - az Istenről kérdező mellékmondat - nem szerepelt még.
Tudjuk, azokban években az iró rengeteg megerősitést kapott a buddhista világlátásához. Lehetséges, hogy ez a hatás is sugallta a betoldott mellékmondatot?
Hiszen a zen buddhisták, akik minden bálványimádást kinevetnek, a "Ki a Buddha?" kérdésre pimaszul ezt felelik: "Hát nem tudod? Budikotró léc." És nem kizárt, hogy Istent igy definiálnák: "Pú."
Az iró katolikus és buddhista. Egy olyan mondatát olvassa fel, amelyet egyfelől a három héten belül irt, másfelől több év alatt.
Amikor elalszik, feszület van ugyan fölötte a falon, ám kinn, mégmagasabban a csillagok közül a Nagy Medve vigyázza álmát, és közben ő magáhozöleli régi, bálvány-tagadó bálványát, egy mesehős mackót.
Jack Kerouac: On the Road
- 1957. szept.
posted by bm at 10:52 PM
