tusváros: 2008.12

a bocickány

a gesztenyepatkány

- A franciák által megálmodott Japán -

Ukiyoe hatás a francia kerámiaművészetben.
Kézi festésű finom fajansz a XIX. szdból, a Musée d'Orsay kollekciójából - a francia-japán diplomáciai kapcsolatok 150. évfordulóján.

A tokiói Ueno park egyik kastélyszerű épületében vagyunk.
Fehér kerámiatálakon színes ukiyoe-motivumok: rákok, pillangók, levelek, füvek, bogarak.

Először az tűnik fel, hogy a kép-elemek összefüggéseikből kiragadva lettek egymás mellé rakva, helytelenül.
Legalábbis, innen nézve.

Szívem most japánul dobog, s mosolygok azokon a XIX. századi franciákon, akik utánozni szeretnének minket. Már-már megnyugszom, hogy íme, csakugyan oly különlegesek vagyunk, hogy kívülről csak félreérteni lehet bennünket, megérteni nem.
Az persze hízelgő, hogy égetően kíváncsiak ránk.

Sok tál fölé odahelyezték az eredeti ukiyoe képet is, sőt a gyártáshoz készült rajzot. A japán fametszet gyönyörű, ezer részlettel hajszálfinoman kidolgozott. Egészen más minőség, mint a tálon megjelenő mása.

Magamba nézek: talán félelem is dolgozik bennem, hogy elragadják tőlünk az értékeinket. Lehet, hogy tiszteletlenül elhordják, fölhigítják és ezzel lassanként kioltják a mi eredeti japán kultúránkat.

Ám ahogy haladunk beljebb, egyre érdekesebbé válik, hogy éppen milyen lények választhatóak ki egy festményből vagy metszetből - egy kerámiára.
Mik azok az elemek, amelyek egymás mellé kerülhetnek? Amelyek valamilyen összefüggésbe hozhatóak?

Ha először még finnyáskodva méricskéltem is a kerámiákat, lassan beismerem, hogy elkapott a kiállitás kalandja. Sodor magával az érzéki csábítás.

Fenyőágról mókus figyel az egyik tálon.
Ha a mókus szót nem katakanával írjuk, hanem a régi módon, két kínai írásjellel, akkor így fest: gesztenyepatkány, vagy gesztenyeegér - ébredek rá a mű címéből. Egy új szót kaptam, ez is a mai nap hozadéka.

Az utolsó szoba a többitől elkülönül, keresztül kell vágnunk az előtéren és a múzeumi üzleten. Kör alakú kis terembe lépünk. Közepén egy hat főre megterített szép asztal evőeszközökkel, gyümölcsökkel, de még üresen várakozó tányérokkal, tálakkal - múzeumi üvegborítás alatt.
Az ukiyoe motívumok hirtelen meglepő szépségbe emelve.
A francia konyha. Egy olyan másfajta érzékenység ez - értem meg végre -, amelyről viszont az eredeti japán műveknek fogalmuk sem lehetett.

Két, eredeti konyhaművészettel bíró ország találkozik itt.

A franciák a távol-keleti szöcskéket, rákokat, virágokat fölemelték a tatamiról, az ülőpárnák és guggolós asztalkák horizontjáról, s fölhelyezték őket az európai ebédlőasztal magasába, talpas gyümölcsös- és süteményes tálakra. Egy egészen másfajta étkezési kultúrába.

Itt egyszeriben látszik, hogy minden motívum csodálatos módon a helyén van. Itt már nem kérdés a hűség-hűtlenség, a rajzi precizitás, az átvitel szerves vagy kiszakított volta. Elsöpri mindezt a találkozás valódisága és izgalma, két kiemelkedő érzéki kultúra között.
Frissen látni a felfedezés gyönyörűségét.
A megtermékenyülés pillanatát.
Ahogy Európa találkozik Japánnal, és hirtelen szélesre tárulnak a lehetőségek.