panda ('96) szabad füzet

アピカ 白無地 じゆうちょう

ueno állatkert, esőben

雨の上野動物園

Arasznyira van az arca az oroszlán fogaitól. A szeme se rebben, úgy figyel.
A többi gyerek persze visszahőköl, mindahányszor a fenevad súrolja a vastag, dupla üvegfalat, ahogy sziklás-fás ketrecében oda-vissza sétáját rója. Rin, a Down szindrómás kisfiú, aki egy éve még be sem akart jönni az állatkertbe, most már nyugodt tudással bir. Az állatok a barátai. Szivesen közelednek hozzá mindenütt - a macskák, kutyák is érzik, kivel van dolguk.

Negyedórával nyitás előtt jöttetek, hétfő reggel, őszi esőben. Az Ueno állomástól ballagtok az európai és amerikai parkokat idéző hatalmas térségen át, ráérősen, s te odaálmodhatod magad rég látott városok múzeumai előtti terekre, akár a New Yorki Central Parkba, vagy épp a Városligetbe, ahogy jössz a 72-es trolitól - s végigpillantasz itt Edo-ban, a vén Ueno parkban a tágas, aszfaltozott forgóból, ahonnan szétágazik az út a nagy tokiói képtárak és múzeumok felé, a hires cseresznyefasorba, az állatkerthez ...

Egy kis rózsaszin esőkabát fut előttetek az ázott faleveles aszfalton, egy kislány, hogy el ne késsen, elszakadt mamájától s fut, fut előre... a hátán Walt Disney királylány pompázik aranyszőkén, lilában-kékben-pirosban - szalad, szalad ... bár van még idő a nyitásig, s majd ácsorognak a bejárattal szemben, a ringlispil diszesen fölnyergelt paripáinál, esernyők alatt.

Nincs sor a jegyért, és Rin csak fölmutatja a bérletét.
Ma reggel, az esőnek hála, egyedül csak a pandáknál van csoportosulás.
Elevenek és mélyek a zöldek. Páfrányok, pálmák, banánlevelek borulnak az ösvények fölé. Itt-ott mintha trópusi ligetekben sétálnátok, a növényzet jótékonyan rejti a ketreceket.

Csak a nagy him oroszlán néz mélyen a szemetekbe közvetlen közelből, arcát szinte végigsimitva az üvegen. Nősténye hever, elfordulva tőletek. Akárcsak amott az emberi tekintetektől elfáradt gorillák.
Két medve a mellig érő vizben birkózik, hevesen, fogaikat villogtatva egymás nyakánál - olykor mintha életre-halálra harapnák és tipornák egymást.

Rin menüje, a megnézendő állatok köre egyre bővül. Csak a madarakat kerülitek még, mert váratlan, ijesztő rikoltásra képesek.

A jegesmedvék előtt bő félórán át szemlélődtök.
Bundája a beton-jéghegyek fehér hátterével drapp szinű. Úszik, mint a hal, majd kikapaszkodva egyetlen rázással szórja szerte a millió vizgyöngyöt szépséges, tömött bundájából.
Kitartóan álldogáll egy fehér betonszirt peremén, fölfelé irányitott nyakkal, s rendithetetlenül arra a lyukra szegezi tekintetét a magasban a falon, ahonnan a tápláléka kihullik majd.
De nem és nem dobják.
Már tiz perce, már tizenöt perce elmúlt a megszokott időpont.
Várakozik, ti is vártok.
Ez bizony nem vadászat. Egy kiszolgált és kiszolgáltatott lény.
Felvillan most benned egy arcpiritó emlék, amit sokáig jó volt elfelejteni - amikor egy időben magad is sorbanálltál ingyenebédért, huszonévesen, erőd teljében.
És arra gondolsz, milyen keveset tudsz egyáltalán az állatokról.
Megpróbálod a jegesmedvét a Rin szemével nézni.
Megpróbálod - balkezedben esernyőt és noteszt tartva - leskiccelni.


Ebédre - otthonról hozott szendvicsek a büfé-melegedőben.
Beszélgettek és nyugodtan lógázzátok a lábatokat.
Majd újra ki az óriás fák alatt, arrafelé, ahol egy autóút fölött átivelő hid és lépcsőzet vezet alá a tóhoz, az állatkert másik, lentebb fekvő felébe.
További vadak közé, a délutánba.

világnyelven

Kicsi lány keresztezi az utamat a parkban, amikor toronyiránt átvágok a tágas játszótéren, hogy a szemetesbe dobjam az üditős dobozt.
A szinesedő lombok alatt, a hintáktól a mászókák felé szaladtában egy villanás csak, és kiröppen a száján:
- Hello!
- Hello! - mosolygok rá.
Meg nem áll, csak összerezzen és irányt vált, egyenest vágtat a barátnői körébe:
- Beszéltem angolul! Sikerült! Angolul beszéltem!

Amikor visszafelé jövök, már a a fák alatt csevegő anyáknak gesztikulál. Felém fordulnak, találkozik a tekintetünk.