Élettervek

Emlékképeslapok - Debrecenből

11. december


 Ismertem már az igazgató urat, a gimnázium igazgatóját, ahol apám tanított és ahová egyszer majd én is járni fogok. Az irodája melletti széles folyosórészben gyűltünk össze a TV előtt, férfinép - tanárok, tanár-fiak, harmincan is - vasárnap délutánokon, ha játszott a foci válogatott.
 Most a strandon, egy szál fürdőnadrágban futottunk össze vele. Jó volt látni, hogy apám fesztelenül tréfálkozik ezzel a nyersen szellemes férfiúval. A fehér betonon álltunk a hidegvizes úszómedence mellett, melynek egyik fele négy méter mély. Csak úszóknak. Sőt, műugróknak, akik a magasból, a trambulinról is le mernek ugrani. A bátor, talpig férfiak.
 Az igazgató rágyújtott, apám pedig játékosan megrótta, hogy újra cigarettázni látja.
Koporsószegek - ismerte el ő a divatos szóval -, bizony, csak pár hétig sikerült lemondania róluk. De azért nem gondolja, fűzte hozzá, hogy nagyon ártanának. Sokáig fog élni, úgy tervezi.
 "Egészen pontosan 2000. Szilveszterén szeretnék meghalni, kolbászevés közben. "
 Nevettünk.
 Eljön-e egyáltalán az a nap is? Még majdnem négy teljes évtized. A nagyapám persze biztosan nem élhet addig. Különös szerencsének tűnt föl, így születni: jó eséllyel, hogy bepillanthatok majd egy másik évezredbe.
 De addig még...!
 Mihamarabb megtanulok jól úszni, hogy játszhassak a négyméteres medencében. És a trambulin? Vajon képes leszek-e egyszer én is leugrani?