Edzőnk

emlékképeslapok 　(6) 　 július




A vasárnapi foci végeztével izzadt, trikós mellkasunkra nyakkendőt dobtunk, s egy villanás alatt felsorakoztunk. Ünnepi kórus. A meglepett Józsi csak állt, kezében a farmerével; épp kezdett volna öltözni.
Ugyanilyen farmerben és edzőcipőben érkezett egykor Japánba. Így járt közénk focizni vasárnaponként a kutatóintézetből, ahol éjjel-nappal a számítógép előtt ült; és így, egy puritán bőrönddel tért haza három év után egy budapesti egyetem katedrájára.
Most csak egy konferenciára látogatott vissza Tokióba. Ám hozta a tornaholmiját, hogy ne maradjon ki Nyisi-Eifukuban a fociból - mintha emiatt repült volna ide a másik kontinensről. Üzent érte - bólintottunk - az edzőnk, Pista bácsi.
Itt, a világ túlsarkában, ahol oly könnyű elveszíteni az iránytűt, mély belső ösztönzésre szőttük ezt a tekintélyt, szőtte kinek-kinek a képzelete Pista bácsit egy-egy film- vagy regényfigurából, tanárok és edzők emlékfoszlányaiból. A szilárd erkölcsű férfiút, aki ránkharsog: ezt tedd, így helyes. Kötelesség megjelenni a vasárnapi focin.
Az énekbe most már Józsi is belépett, hiszen a Neoszarvasbikát még velünk együtt gyakorolta be a jó öreg Fudzsi-freskós fürdőházban. Azután selyemszalagon függő, festett fakorongot akasztottunk a nyakába. Aranyérmet, melyet Pista bácsi ítélt meg neki.