Az egyetem

Emlékképeslapok - Debrecenből
4. május


 Ha megpillantom az épületet, ma is ösztönösen kikeresem fönn, a negyedik emeleten apám egykori dolgozószobájának ablakát. Földrajzi tanszék. Olykor, ha vasárnap is bement valamelyik előadását előkészíteni, fölvitt magával, s én olvastam vagy rajzolgattam ebben az ünnepélyes világban a térképek, földtani metszetek, egzotikus országok képei között.
 Több korszak-rétege él bennem az épületnek; valamilyen formában színhelye volt egész ifjúságomnak. Gimnazistaként ide zarándokoltam a város legjobb könyvtárába, a gyönyörű olvasóterembe, ahonnan vén tölgyek lombjára látni.
 Itt tartotta gimnáziumunk évente a szalagavató bálját. A díszudvarban élő zenekar, a Lux zenéjére hullámzott a tömeg. Égen-földön folyt a tánc. A magasban több szinten körbe futó erkélyek mentén megtelt az épület fehér abroszos asztalokkal, pincérek szaladgáltak, s a szülők eszegetve-iszogatva néztek le a mélybe, keresték a forgatagban szépen öltözött, kihevült lányaikat-fiaikat, akik első szerelmükkel táncoltak éppen.
 Egyetemistaként minden napomat itt töltöttem. Jó volt a díszudvar fölött a korlát mellett tanulni, vagy csak álldogálni, nézni az egyetem itt tanyázó jellegzetes figuráit, akik meghatározták egy-egy évjárat divatját és hangulatát.
 Szabad-e, ezt a luxust? Ilyen szép egyetemet építeni? - motoszkált bennem. Ám egy olyan korban, amikor szellemtelen panel-házakkal zúzták szét a város több belső kerületét, ez az épület a minőség nyugalmát sugallta; valami időn felüli reményt adott.
 Már a szüleim is itt ismerték meg egymást.