Békevarjú

emlékképeslapok 　(3) 　 április




- Milyen príma, ruganyos terep-bicikli! - néz vágyakozva Miyuki a parkban. - Ha lett volna ilyen kiskoromban, megszállott bringás lettem volna.
A srác nekiindul a lejtőnek, törzs-gyakorlópályájának. Ligetes dombról zúdul le, nyekkenve keresztez egy töltésen futó utacskát. Ez a bukkanó a pálya fénypontja. Körívet ír le a tisztáson - karnyi szélességben földesre koptatta már ott a füvet, a parkfenntartók bánatára -, aztán vissza fel a dombra.
Tavaly tanúja voltam, mikor pici teherautóval kijött két férfi, s a fiú és egy barátja jelenlétében fölásták, mint valami kertet, a pálya legkényesebb részét, ahol az ugrató van. A fiúk nem veszekedtek. Behúzódtak a fák közé, s amikor elvonultak a parkfenntartók, ők nekimentek, újra kitaposták.
Most tízéves kislányok érkeztek. Kivárják szépen a nagyfiút, aztán ők is nekierednek, a saját bringájukon - egy piros-sárga pulcsis kislányén elől vásárlókosár van. Ügyesen ugratnak ők is. Nem kell beszélniük egymáshoz a nagyfiúval, szavak nélküli egyetértésben játszanak.
Béke van. Tavasz.
Egy kis szünet, most pár pillanatig nem ugrat senki.
Ekkor egy varjú lendül ki ugyanott a fák közül. Szárny-rezzenés nélkül, laposan végigvitorlázik a pályán, gyönyörű hosszan. Finoman homorít és fölcsüccsen egy ágra.