Ringó, virágzó almafa

emlékképeslapok 　(4) 　május




"Illat járja a tornácot, / vén almafánk kivirágzott, ..."
Minden tavasszal eszembe jut ez a vers. Itt, Nyisi-Eifukuban nézem a cseresznyevirágzást és ugyanakkor egy debreceni kertet is látok, ahol mint szép menyasszonyok állnak a gyümölcsfák. Szirmaikat méhek szálldossák. Átsuhan rajtam: bárhol is élek - itt vagy ott - létezik otthon, és létezik megújulás.
Kiss Tamás költőt, gimnáziumi magyartanáromat öregnek láttuk sűrűn és korán ráncosodott arca miatt. Hírlett, hogy szelíd tanár, aki azt tartja, hogy "az irodalom a lélek pihenése". Ezt a mondatot így szó szerint persze egyszer sem hallottam a szájából. Mit is tanultam tőle? Most, három évtized után már képtelen volnék felidézni, hogy milyen szavakkal beszélt nekünk az Odüsszeiáról, sőt akár csak Csokonairól is, akiről könyvet írt.
Egy mondatára élénken emlékszem 1970-ből. Látom pontosan, hol áll előttünk és hogyan néz el az ablak felé. Tisztán fülembe zeng a hangsúlya - meleg és lendületes, olyan emberé, aki képes csodálkozni és álmodni:
"Hozzák... Indiát!"
Megbizsergetett az öröm, hogy ért bennünket. Érzi, miért rajongunk a zenekarért, a négy angolért - akik nemrég Ázsiában jártak, akik újabban szitáron is játszanak. Akiket megihletett a Kelet.