隠れんぼ
息を切りながらどこまでも突き進んだ。ふたったびトンネルに入った。エシュティはもうすっかり希望を失いかけていた。ところがトンネルを抜け出ると、軍医は紅玉髓の指輪をはめた人差し指で太陽の方向を指して言った。
どこ?足元も、目の前も、そこにあるのは本物の海だった。正真正銘の海。小学校の壁に貼ってあった地図で見たとおり、平で青かった。これでもまだクロアチアの先端のブカル湾で、広い海のわずか一角に過ぎなかったのだ。エシュティは口をぽかんと開けたまま、ただ見とれた。しかし感激もつかの間、また海は姿を消した。海は彼と隠れんぼをしているのだ。
しばらくすると海はふたたび姿を現し、今度は長い間ゆったりと広がっていた。
Fáradhatatlanul loholtak tovább. Megint egy alagútba zörögtek bele. Esti már letett minden reményről. Az ezredorvos azonban, amikor az alagútból kikanyarodtak, karneolköves mutatóujját a napfénybe nyújtotta és így szólt:
Hol van? Ott volt alatta, előtte, valóban ott volt, a tenger volt, maga a tenger, simán és kéken, ahogy azon az elemi iskolai falitérképen látta. Csak egy csücske még, a buccarai öböl, a Quarnero szeletkéje. Tátott szájjal meredt rá. De ki sem élhette ámulatát, máris eltűnt. A tenger búvócskázott vele.
Később terült eléje, sokára, nyugalmas fönségében.
エシュティ・コルネール もう一人の私 コストラーニ・デジェー 岡本真里訳 未知谷
Kosztolányi Dezső: Esti Kornél Fordította Okamoto Mari Michitani kiadó Tokió 2019
<< Home