爪先立ち

 列車の窓際には人々がずらりと立ち並んでいた。年老いた役人たちに新婚カップル、女や子どもたち。乳児を腕に抱いた乳母たちや、肺病や不治の病で療養に出かける病人たちも、みなひ一列に並んで、爪先立ちをしたり首を伸ばしたりしながら、高鳴る胸の鼓動と感嘆の溜息で海が見える瞬間を迎えようと待っていた。満場の観客といったさまだ。しかし、それでも海は登場しようとしない。プリマドンナのように焦らして待たせるのだ。さあもっと柏手だ、もっと華やかな演出をと要求するかのように。

Véges-végig sorfalat álltak a kocsiban. Öreg hivatalnokok, nászutasok, asszonyok és gyermekek, még dadák is, csecsemőkkel karjukon, még a betegek is, a tüdővészesek, a gyógyíthatatlanok, akik gyógyulást mentek keresni, mind-mind egymás mellett és egymás mögött ágaskodtak, nyújtogatták nyakukat, hogy kellő pillanatban magasba emelt szívükkel, egy kiszakadó, boldog sóhajjal üdvözöljék a tengert. Telt háza volt a tengernek. De ő azért se jelent meg. Mint a primadonna, kérette magát, csigázta a kíváncsiságot. Crescendóra volt szüksége, fokozásra, még hatalmasabb díszletre.

エシュティ・コルネール　もう一人の私 コストラーニ・デジェー　岡本真里訳　　未知谷

Kosztolányi Dezső: Esti Kornél    Fordította Okamoto Mari    Michitani kiadó  Tokió 2019