Tokiói rajzfüzet

Majd úgy éljünk otthon is, mintha mindig utaznánk - állapodtunk meg egy kínai kisvárosban az utitársnőmmel, sok évvel ezelőtt. Az otthon Tokiót jelentette akkor is, ma is. Az utazás pedig nem csak azt, hogy legyen nyitva a szemünk, legyen minden napunk új és eleven, hanem azt is, hogy vázlatfüzet van nálunk, és rajzolós viszonyban vagyunk a dolgokkal.
Spontán kipattant életprogram.
Nem vettük észre, de egy fanyar jóslat is megbújt benne. Tokióban a távolságok miatt akár akarod, akár nem, mindig utazol. Igaz, egy szabadúszó nem a legzsúfoltabb órákban száll a hévre. Számára az utazás alkalom lehet arra, hogy nézelődjön. Előhúzhatja a ceruzáját, s a szemközt ülők, a szunyókálók – türelmesen modellt ülnek neki.



A metró utasai vaskos képregény-köteteket lapoznak, fejük fölött pedig temérdek színes hirdetés libeg: képek, rajzok, és fölnagyított címszavak az aznapi újságokból. Olykor egyetlen mondaton belül előfordulhat a Japánban használatos mind a négy írásrendszerből vett jel. A tipográfia csábitóan rá is játszik, hogy az irásjelek rajzból fejlődtek ki, és sokukban ma is fölfedezhető az eredeti kép. Az utast egy olyan nyelvi óceán öleli körül, melyben a szöveg egyben kép is.
Mindez arra inspirálja az embert, hogy képeibe írásjeleket, szövegeibe rajzokat, kalligráfiákat épitsen be.




Ceruzával nyomokat hagyni a papiron – önmagában élvezet. Természetes élettevékenység, mint a játék, a beszéd.
Szeretem az együttes rajzolást is, ami a kommunikáció különleges eszköze tud lenni gyerekekkel, gyermeki felnőttekkel, s külföldiekkel. Olykor a kép a legjobb közvetítő arról, hogy mi van bennünk. Egy Down-szindrómás felnőtt imakönyve lebeg a szemem előtt, amelyet ő istentisztelet alatt lapozgat. Írni nem tanult meg, így hát kis fényképalbum ez, a szerettei képeivel. Egy eper rajzát nyomtatták a boritóra, és egyetlen feliratot: Cute at its best.
Vonzanak a naivak és az amatőrök festményei, az úgynevezett kívülállók, a bonobók rajzai – mindazokéi, akik a maguk kedvére csinálják, és nemigen kötik őket az elvárások.
Egy tokiói és egy misimai óvodában rajzfoglalkozásokat vezetek.
Sengai, a tusfestő zen szerzetes jut eszembe, és jókedvre derít. Pár könnyed vonással tud mély lenni. Bölcs, bájos, blaszfémikus.