tetű úr meglátogat

Őszi napfény vetül az iróasztalomra. 

Csendesen szótárazgattam, amikor szólt a csengő.

Nem pattanok fel csak úgy a munkából. De mégegyszer csengettek. Odamentem hát az előszoba ajtóhoz, és kikémleltem.

A postás. Aláirtam a kézbesitési utalványt. Kis csomag, benne fahéjas meg csokis kekszek. Egy ismerősöm sütötte. 

Visszaülök dolgozgatni, egyszercsak szelid kopogást hallok. 

Ezt megismerem, a szomszéd macskája.

 Jött, hogy igyunk egy kis tejet. Épp csak felhörpintettük a nyitott ajtóban állva. Beszélgetni most nem érek rá, mondtam neki.

Na, nem sokáig jutottam a munkával, harmadszor is zörgetnek. Férfias erővel, türelmetlenül. 

Irány az előszoba, a kémlelőnyilás.

Hát, Shirami úr az, a tetű ismerősöm, akitől nemrég egy este annyira megijedtem. 

Nincs nála konyhakés, mondja, engedjem be. Különben is, önvédelemből szokott csak fölfegyverkezni. 

- Nem bántok én senkit, csak engem ne támadjanak a csúf ábrázatom miatt.

Most rendesen volt öltözve, csokornyakkendőt is viselt.

- Vesse le a csizmát - mondom neki.

- Fázós a lábam.

- Kap egy meleg zoknit idebentre.

- Jaj, csak ne azt! - szisszen föl. - Halálosan félek a szitakötőktől. És a szúnyogoktól.

- Ha csak festve vannak akkor is?

- Akkor is.

- Jó, van itt egy ártatlan pettyes zokni.

Leültettem. 

- Tanácsot jöttem kérni - mondja. - Hallja maga is ezt a sok gyönyörű ciripelést. A kabócákat, meg most az őszi tücsköket ... Az jutott eszembe, hogy szeretnék én is zenét tanulni.

- Bizony, nem lenne butaság - mondom neki.

- Igen, de milyen hangszert válasszak? 

- Épp holnap készülök az óvodába - feleltem -, meg fogom kérdezni a nagycsoportosokat, mit ajánlanak.

- Az jó lesz.

- Ebben maradhatunk.

- Aztán, ha már itt járok, belenéznék az újságba is. 

- Jó, tessék. 

Átadom neki, és ő már olvassa hangosan: 

- "Tök, répa, padlizsán." - bólint, fölnéz rám - Milyen igaz! Okosan mondják. Tök. Nyakunkon a Mindenszentek, készülhetünk a Halloween-re. 

- Hozok bele egy kis teát, jó? - mondom neki.

Köszöni, az jól fog esni.

Amig a vizet forralom a konyhában, kiáltást hallok:

- Jaj, egy szúnyog! Itt se vagyok! ... Viszlát!

Besietek a szobába, Tetű úrnak már hűlt helye.

A teáját megiszogattam én magam.

Biztos vissza fog jönni a napokban, hiszen a csizmája itt maradt.