egy darab ég

Július idusa van, közeledik a Tenger napja.  Egy héttel vagyunk Tanabata, a szerelmesek éjszakája után. 

Az Ómiya szentély faragott, súlyos kapuzata előtt ott van még a kívánság-cédulákkal telepakolt két ág. Hosszúkás macskanyelvek és szív alakúak, sokszáz cédula pasztellszínekben, egyenként kis zsineggel fölkötözve. Forró éjszakákat töltöttek itt kinn, szélben-esőben, meg derült, csillagos ég alatt. Már jól megnézhették őket a madarak, a bogarak, a szentély óriási fái és a magasból a felhőnyájak. 

Akik a cédulákat készítették, szembejönnek veled az utcán, melletted ülnek a metrón, és már el tudod képzelni, kinek milyenek lehetnek a mindennapjai. Ám a legszentebb kívánsága senkinek sincs az arcára írva.

*

Az ókori rómaiak kijelölték az égnek egy-egy darabját, s az ott megfigyelt történésekből, madarak röptéből következtettek az égiek szándékára. 

Vajon mekkora mezőt választottak?

*

Fogok egy homokszemet, és elviszem tőled húsz méter távolságra, s ott mozdulatlanul megtartom. Ez a homokszem elfed előled egy kicsi felületet az égből. Hány csillag lehet a takarásában - a teljes világmindenségből?

Ezer? Mégtöbb?

Hallom a rádióból, hogy a Hubble távcsőnek köszönhetően ma már ez megszámolható. 

Az a kis homokszem kétszáz milliárd csillagot takar el.

*

A szentély előtt az éjszakai csendben meg-megszólal egy madár, talán álmában. A hinoki-illatban szellőzködnek a betűkben elsóhajtott kívánságok.  Amott fenn egy halványzöld cédula, lányos kézírással:

Október elsején egészséges babát szeretnék szülni.