nyári emlék

Ő a legkisebb fiú a középsős csoportban.

A többiek már húsz perce rajzolnak, őelőtte a hatalmas lap még makulátlan fehér. 

Kezdéskor megkérdeztem, hol járt a nyáron, s azt felelte, állatkertben voltak a szüleivel.

Mit láttál?

Oroszlánt.

És még?

Csend. Nézi fegyelmezetten a rajzlapot. Simogatja a nyitott dobozban a zsírkrétákat.

A többiek jól előrehaladtak, van, aki telerajzolta a lapját. Nem akarom zavarni, távolabb cirkálok, úgy pillantok felé tapintatosan.

Már rajzol. Keményen nekifeküdt, nyomja a kék krétát, sűrűn, gondos fizikai munkával befedi sötétkékkel szinte az egész lapot egy nagy kerekded foltban.

Mi lesz?

A tenger.

Nyelek egyet, bánatosan nézem a massziv sötét tömeget.

Nem hinném, hogy ha akarna is egyáltalán, erre a rétegre még valamit rá lehet vinni. 

De igen, őneki sikerül. 

Legvégül, szinte már időn túl odarajzol két nevetős teknősbékát, akik nagy mélység fölött, egyszerre a vizben és a viz színén lebegnek. Úsznak, kéz a kézben.

Van nekem is itthon egy doboz Crayola zsírkrétám. Sok éve, amikor először látogattam Tokióba, a Ginzán vettem, az Ito-ya írószer áruházban. Mondhatom, szinte az illatáért. Alig használtam aztán. Nem tudom, mi lehet ez, de amikor én óvodás voltam, ilyen szaga volt a gyurmának, amivel naponta játszottunk. Azóta csak Crayola zsírkrétán éreztem ezt az illatot. 

Miért is veselkedsz neki, hogy emlékezetből lerajzold egy kisfiú tengeri jelenetét?  Megirigyelted tőle? Közelíteni szeretnél hozzá?

Pedig hát egy gyerekrajzot nemigen lehet pontosan felidézni. De amig az érdes noteszlapon jön-megy a színes kréta, a kezeden átfutkároz valami. Nyári emlék.