szcenika

- Tokió álom-állomás -


Egy eldugott kis téren patinás lemezboltra bukkantunk.
A Kultúrszentély egyetlen helyiség, magasan megpakolva nagylemezekkel. Mintha velük lenne kibélelve, sőt hangszigetelve, mert kétoldalt a polcok sűrűn befedik a falát. Csupa klasszikus zene, némi jazz.
A bejárattal szemközt az öreg, barna mintázatú függöny falépcsőt takar, mely a lakásból vezet le.
Halljuk, ahogy lelépdel, majd a függöny mögül elébünk is lép a tulajdonos hölgy. Itt, megszokott helyén, megáll.

Halovány tojásarc, szinte teljesen ránctalan, s mint egy középkori festmény Madonnája, olyan szelid.
Balján a Milói Vénusz fehér mellszobra, akivel mintegy párban néznek szembe a terecskével, a bejövő alkonyi fénnyel.

- Aki ezt az üzletet létrehozta, már nem él - feleli Miyukinak szemérmesen, anélkül, hogy megnevezné, milyen kapcsolat fűzte az illetőhöz. - Valamikor antikváriumunk is volt.

Miyuki tökéletes hallgatónak bizonyul, az áradó történetbe csupán értő félszavakat és bólintásokat illeszt itt-ott. A hölgy csak őhozzá beszél, nő a nőre néz, de úgy, hogy a mese mindkettőnknek szól.

Kilenc éves volt Tokió bombázásakor, de a szülei előrelátóan messzi vidékre küldték, Kjúsú szigetére. A falusi iskolában, ahol a gyerekek kegyetlenül össze szokták csipkedni, aki egy csöppet is különbözik tőlük, neki szerencséje volt, s éppen ő lett mindenki kedvence. A legszabályosabb tokiói kiejtése miatt.
Előadói tehetségével ma is nyerni tudna. A mi véletlen betoppanásunkat könnyedén átformálja önmagáról szóló interjúvá.

A baloldali falon, fönn a polc teteje és a mennyezet között egy sor apró, tarka plüss és műanyag játékfigura, Mickey és Minnie Mouse, meg más történetekből származó társaik.
Zeneszerzők szemlélik őket a szemközti fal megfelelő helyéről - porcelán mellszobrocskák sora. Finoman kimunkáltak, hófehérek. Tekintetem cirógatja, körbejárja egyiküket, vajon hogy érezné magát egy szerény iróasztalon? Árnyalatnyival kisebb, mint egykori kincsem, a drága Herendi porcelánból készült Lenin. Ezt a zeneszerzőt hatodikban - amikor még két fiú szaladt az óra előtti szünetben a felszerelésért, a Supraphon lemezjászóért és a kikészitett hanglemezért - Szigeti tanár úr igy mutatta be: Bach János Sebestyén.

A koncerteknél tartunk, a tokiói koncertkinálatnál, a hölgy a legnagyobb zongoristák egyéniségét, játékát elemzi. Kezében egy halom friss program, hangverseny-hirdetés. Igazából az élő zenét szereti.

Közben kinn a téren - melytől a nyüzsgő forgalomnak még a gondolata is távol halad - az egyetlen girbegurba fán kigyúlt az ezernyi kék szinű diszégő.
Mocorgunk, valóban mennünk kell.

Még figyelmeztet egy apró titokra.
Innen, ahol állni szokott, éppen szembenéz vele a polc oldaldeszkájára feltűzött fénykép. Olykor hosszan egymáséba fűzik a tekintetüket.
A fiatal Gérard Philipe.
Ha nincs vevő, ő akkor is, minden nap benéz.