némaság

Kék nyári alkonyon a szűk csapásokon

szúrós rozsok között járok, majd zsenge fűben,

megérzem, álmodón, harmatját lábomon,

s hagyom, szabad fejem a szél fürössze hűsen.

Semmit nem gondolok, s a számon némaság.

De nagy-nagy szerelem borul a szívemre tágan,

s a természeten át megyek tovább, tovább,

cigánymód - s boldogan, akár egy nő nyomában.

(Rimbaud)