a nyuszifül

Az oltárban angyal lakik.
Női hangon szól hozzád, a jelszót kéri, amit csak ti ketten ismertek.
Parányi fémajtót nyit meg, s zuhog eléd a mindentudó papir-arany, bármire átváltható.

Kilencvenhét év a válladon.
Melletted a bank többi gépénél könnyedén cserélődnek az emberek, futnak is tovább. Ám neked talpra rugaszkodnod is felér egy lassú szertorna mutatvánnyal - korlát és lólengés - hősiesen nekifeszülsz kerekes széked karfájának, melyet segitőd, egy közömbös nővér tart rendületlenül.

Ime, sudár férfi voltál, a vénség gombolyitott csak össze, erre a rejtőző pók alakra.
Lassan fölegyenesedsz.
Egy botra támaszkodsz csupán, melynek feje - bronz nyuszifej.
Régi bot, büszke, gyönyörű bot.
Fogóját markolod, ami most megtart - az erős pár nyuszifül.
Kihúzod magad az angyalok előtt.