4 denevér

Jöttek a sátoros cigányok, kivágtak egy-egy nyárfát a faluban s abból tekenőket és kanalakat faragtak. Olyan kicsi teknőket is csináltak, mint egy lavór, sőt mint tál. Az aludttejet csak fakanállal lehetett enni, úgy tanítottak, hogy az az igazi, s csak abban jóízű. A gazdáknál nyáron az eperfa alatt kis asztalszékbe tálalták ki a fatálban a túrósgaluskát, és azt is hosszú nyelű fakanállal ették. Elég ügyetlen volt, de szégyen volt leejteni róla a vastag tésztát. Édesanyám még Pesten is sajnálta, hogy itt nem lehet kapni olyan ügyes kis tésztaszaggató fatálat, „csak ezekkel a hideg zománcvajdlingokkal kell kínlódni”. Ezek a gömbölyű fenekű kis fatálak azonban hamar elrepedtek. Nem baj, jött a másik fajú mester, a drótostót és az, apró vaspántokkal összeszegezgette, megpántolta őket. Volt olyan tál, hogy két-háromszor is meg volt javítva, de a világért el nem dobták volna... Mikor már semmire sem lehetett használni a konyhában, akkor a malacoknak adták etetőválúnak. Ha már arra sem volt jó, beásták a földbe és a kis kacsák fürdője lett. Arról nem tudok, hogy Gyula bátyámnak az állán forradás lett volna, de nem lehetetlen, hogy azért viselt szakállt.

Móricz